Bejegyzések

3. FEJEZET - 2. RÉSZ

Kép
Végig nevetve és vigyorral az arcunkon léptünk be a hangstúdióba. Céltudatosan mentünk, mint ha tudnánk, Leon épp merre van, pedig fogalmunk sincs róla hisz csak annyit beszéltem meg vele, hogy eljövők délután, de hogy melyik stúdió szobába lesz azt még ő sem tudta megmondani akkor. Mindenki úgy köszönt ránk a folyosókon, mint ha ezer éve ismertük volna a másikat pedig még soha életemben nem láttam őket. James-el más a helyzet, mert ő szinte heti rendszerességgel találkozik az itt dolgozókkal, még ha nem is vesznek fel egy dalt se. - Biztos, hogy ma beszéltétek meg a találkozót? – kérdezte meg James. - Igen biztos! Nem mondta melyik stúdió szobába lesz. De az is lehet, hogy közbe jött neki valami. – válaszoltam neki magabiztosan. - Akkor hívd fel, mert még a végén ki sül, hogy elnézted a tali napját. - Jó felhívom csak, hogy be bizonyítsam, hogy nekem van igazam! – a táskámba nyúlva kerestem a telefonomat, de mint ha eltűnt volna. A combomat tapogatva gondolkoztam hova rak

DÍJAK! 1. és 2 !

Köszönöm a díjakat Orsolya Szucs  –nek és Bence Takacs -nak.  Sokat jelent ez nekem, hogy ennyi kihagyás után folytatva ezt a blogot vagy is újra indítva már is díjat kaptam!  VISZONT! SZABÁLYT NEM  HOZOK ! ( HIÁBA KÉNE DE NEM!)   Bence Takacs   Nekem tetszik egy pár rész amit elolvastam. Jók! Orsolya Szucs Négy részt tudtam elolvasni és azt mondhatom ügyi vagy!  Tetszett ! :D   VÁLASZOK! ( Ugyan azt kérdezték így ugyan azt válaszolom! ) 1 . Én már leérettségiztem lassan 4 teljes éve és most élem a nagyok életét. Dolgozom, és közben élvezem azt, ami boldoggá tesz engem. / Ne szólj be, mert tudom ciki, hogy ennyi évesen is blogot írok!/ 2. 23 leszek a nyár elején. 3. Januárban múlt 5 éve hogy elkezdtem a blogolást. 4. Elég sok volt már! NE kérdezd mennyi, mert magam se tudom! 5. Sajnos nem találkoztam, mert nincs sok időm sokat olvasni a munka és most aktívan írott 2 blogom mellett. 6. A repülés! 7. Így beleolvasva Természetesen Kendall! Ő mindig Favorit

3. FEJEZET – 1. RÉSZ

Kép
Egy jó barát! A legjobb barát…   Jelenleg is lefoglalva magamat töltöm az utolsó órámat, amit még nem hivatalosan Kalifornia állam földjén töltök, mivel a gépem még nem landolt csak felette repül. A vártnál tovább nem maradtam New York-ban hiába a stúdió felújítása csúszik, 8 napot az elektromos vezetékek cseréje miatt, ami nem volt betervezve, de jó lesz kicsit vissza szokni ehhez az életemhez a munka előtt. Volt amúgy is elég időm elmélkedni elég sok is azon a témán, ami miatt valójában távolságra volt kényszerülve L.A - től. Imádtam távol lenni az otthoni gondoktól, de még is hiányzott pár dolog. Mondjuk Carlos vicces lépései beszólásai vagy James és persze Logan bénázása. Azt akartam meg tudni ezzel, hogy valójában szeretem e Kendall-t és komolyan vele akarok lenni vagy csak a hosszas se veled se nélküled kapcsolat fűz hozzá. Erre megkaptam a választ, amit még nem közöltem vele. Úgy tudom el voltak foglalva az album és koncert áradat miatt így nem lett volna helyes, ha csak kö

2. FEJEZET- 26. RÉSZ: Rosszabb nem lehet ennél....

Kép
Kendall Reggel mikor felébredtem Olívia már sehol nem volt. Hova mehetett el ilyen korán?  Azt hittem ma nincs semmi programja csak annyi, hogy velem lesz. A szememet dörzsölve felültem az ágyban és bámulva magam elé bámultam. A telefonomat kiszedve a párna alól még egy üzenetet és egy hívást sem indított felém. Hirtelen Carlos rontott be az ajtón. - Azt hittem már rég fent vagy! – jelentette ki Carlos az ajtón belépve. - Mi van? Most keletem, de nem értek semmit. - Be kell mennünk a stúdióba! Életbevágó dolog! Már Olívia is bent van, egy órája te meg itt heverészel! – dobott nekem egy pólót, amit a padlóról vett fel - Minek? Ma nincs is forgatásunk! Vagy elfejtettem volna, hogy van?  - az kizárt! Arról tudnék. - Elfelejtetted, hogy ma van a nagy bejelentés?  - Na, ezt viszont elfelejtettem! Mindjárt összekapom magam és mehetünk. De várj! Olívia nem velünk jött volna? - De csak őket összehívták! Van valami megbeszélés a bejelentés előtt. - Akkor majd mindjárt m

2. FEJEZET- 25. RÉSZ:

Kép
Döntés Képtelen vagyok....   Olívia A park melletti parkolóban sétálgatva, várva a megoldást. Elfutottam a leánykérés, elől mert rettegek. Teljes káosz van most a fejemben. Mit gondol Kendall is? Majd igent mondok, csak mert egy gyűrűt dug az orrom alá és elalélok tőle? Vágyom a családra, de még nem most. Azt se tudom, mit kezdjek az életemmel ő meg ilyenekkel bombáz engem.  Meg se hallja mit mondok neki! Elvileg Jamesnek itt kéne lenije, hogy valahogy haza jussak, de még mindig nem ért ide. Minél hamarabb haza akarok jutni és elbújni a szobámban, hogy ne zaklasson senki több gonddal ma. Amint erre gondoltam egy autó állt meg előttem és lehúzta az ablakot. - Itt rendeltek Taxit? ~ James mosolya és vicces humora sem tud felvidítani. - Nincs most kedvem ehhez. Vigyél, haza kérlek. - Ha az ösztöneim nem csalnak, akkor megint Kendalla vesztél össze! - Nem vesztünk össze! - Akkor miért vagy ilyen? - Mert. Tudod ez túl hosszú! ~ Beszálltam az anyós ülésre és bekapcsoltam

2. FEJEZET- 24. RÉSZ:

Kép
 Válasz nélkül! KENDALL Olívia az egyik pillanatban még a gyűrűt nézte majd a szemembe nézet, de láttam, hogy nem jönnek ki szavak a száján. Lehet, hogy elsiettem a témát? Miért nem mond semmit és miért látom, rajta hogy retteg bármit is mondani nekem. - Olívia kérlek, mondj valamit! - Nekem ez nem megy... – Csak meredt rám miközben lassan hátrálni kezdett és elfutott. Most komolyan faképnél hagyott? Tudom ledöbbentő kérdéssel álltam elő, de akkor sem kéne elrohannia így. Ha nemet mondott volna is felfogom, nem csak elrohan. Talán csak időt kellene hagynom neki hogy, gondolkozzon rajta és meg eméssze. Nem is gondolkodtam rajta igazán csak ezt tartottam a legjobb ötletnek, hogy kimutassam, hogy szeretem és komolyan gondolom a vele kapcsolatos életemet. CARLOS A másnaposság miatt még mindig szenvedtem így elvetettem minden olyan dolgot, ami nagy erőfeszítést igényelne az én részemről. Néha voltak hányingeres perceim és a fejfájás gyötört így csak a tévé előt