DÍJAK! 1. és 2 !
Köszönöm a díjakat Orsolya
Szucs –nek és Bence
Takacs-nak. Sokat jelent ez nekem, hogy
ennyi kihagyás után folytatva ezt a blogot vagy is újra indítva már is díjat
kaptam!
VISZONT!SZABÁLYT NEM HOZOK! ( HIÁBA KÉNE
DE NEM!)
Bence Takacs
Nekem tetszik egy pár rész amit elolvastam. Jók!
Orsolya
Szucs
Négy részt tudtam elolvasni és azt
mondhatom ügyi vagy! Tetszett! :D
1 . Én már leérettségiztem lassan 4 teljes éve és most élem a nagyok életét. Dolgozom, és közben élvezem azt, ami boldoggá tesz engem. / Ne szólj be, mert tudom ciki, hogy ennyi évesen is blogot írok!/
2. 23 leszek a nyár elején.
3. Januárban múlt 5 éve hogy elkezdtem a blogolást.
4. Elég sok volt már! NE kérdezd mennyi, mert magam se tudom!
5. Sajnos nem találkoztam, mert nincs sok időm sokat olvasni a munka és most aktívan írott 2 blogom mellett.
6. A repülés!
7. Így beleolvasva Természetesen Kendall! Ő mindig Favorit nálam! ÁLOM PASI!
8. Persze hogy írtam ez a blog is Fanfiction ahogy a másik is, amit a Teen Wolf Mániám miatt kezdtem el!
9.Akik még blogolnak nincs! De akivel tényleg igazán jóban vagyok, 1 van! Benn önmagamra leltem olyan, mint én igazán! Amolyan lelki társ!
10. Persze hogy tud róla, de letolja, hogy mit teszek ki ilyen téren! Jobb, mint ha félrészegen behugyozva egy árokparton fetrengenék!
11. A nevető sírós!
12. Nincs a blogomnak F.B oldala, de van egy csoportom, amiben bátran mindenki posztolhat blogokat!
Aki Kapja a díjat!

Most nem tudom tovább küldeni senkinek! :/
Köszi ^^ örülök, hogy tetszett :D
VálaszTörlés