2. FEJEZET- 25. RÉSZ:

Döntés Képtelen vagyok.... 

Olívia

A park melletti parkolóban sétálgatva, várva a megoldást. Elfutottam a leánykérés, elől mert rettegek. Teljes káosz van most a fejemben. Mit gondol Kendall is? Majd igent mondok, csak mert egy gyűrűt dug az orrom alá és elalélok tőle? Vágyom a családra, de még nem most. Azt se tudom, mit kezdjek az életemmel ő meg ilyenekkel bombáz engem.  Meg se hallja mit mondok neki! Elvileg Jamesnek itt kéne lenije, hogy valahogy haza jussak, de még mindig nem ért ide. Minél hamarabb haza akarok jutni és elbújni a szobámban, hogy ne zaklasson senki több gonddal ma. Amint erre gondoltam egy autó állt meg előttem és lehúzta az ablakot.

- Itt rendeltek Taxit? ~ James mosolya és vicces humora sem tud felvidítani.

- Nincs most kedvem ehhez. Vigyél, haza kérlek.

- Ha az ösztöneim nem csalnak, akkor megint Kendalla vesztél össze!

- Nem vesztünk össze!

- Akkor miért vagy ilyen?

- Mert. Tudod ez túl hosszú! ~ Beszálltam az anyós ülésre és bekapcsoltam a biztonsági övet.

- Van időnk!

- Megkérte a kezemet.

- De hát ez haladás! Mikor lesz az esküvő?

- Az övé nem tudom, de az enyém szerintem soha.

- Nemet mondtál?

- Inkább elszaladtan előle.

- De miért? Azt hittem szereted!

- Szeretem is, de rettegek, hogy ugyan arra a sorsra jutok, mint a szüleim! Ők is fiatalon házasodtak és mit értek el vele? Itt vagyok én és Carlos, akik csak elviselik egymást ők meg elváltak és undorodnak attól, hogy együtt voltak.

- Carlos nem csak elvisel! Talán az elején így volt, de most már nem akarna megválni tőled!

- Talán de akkor sem változtat semmin! Kendall és én is így járunk, majd ahogy a szüleim! Túlságosan fontos nekem ő hogy így végezzük majd egyszer. Úgy hogy kiszeretünk egymásból.

- Nálatok ez a veszély nem áll fent! ~ Sajnos de! Annyit veszekszünk, hogy könnyen megeshet ez a dolog.

-  Talán de akkor sem vagyok biztos, hogy ezt akarom. Jó nekem, úgy ahogy megvagyunk. Nem akarom elrontani ilyenekkel a dolgokat.

- Szerintem ő sem és ezért hozta ezt a döntést. Komolyra akarja fordítani a kapcsolatokat.

- De én még ezt nem akarom! Még élni akarok és valamit kezdeni az életemmel.

- De mellette nem ér véget az életed!

- Ha családom lesz, nem lenne semmi ugyan olyan! Én nem lennék a régi. És ha ezért elveszteném, azt nem bírnám ki! Annyira szeretem, hogy nem élném túl, ha ő is elhagyna! Másom nincs.

- Itt vagyunk mi is neked nem csak Kendall!

- Nem úgy értem! Kendall az első olyan kapcsolatom, aki nem raktam ki pár nap után és szeretem is csak megfojt engem ez a skatulya, amibe bele akar kényszeríteni.

- Milyen skatulyába kényszerítene bele Kendall?

- Én vagyok az a lány, aki az ő kis barátnője és ezután mindig másod hegedűs lehetek csak mellette.

- De ő nem akar semmibe bele kényszeríteni. Ő Szeret téged. Elfogja fogadni a döntésedet, ha még az NEM is!

 - Akkor nem lesz szerinted mérges? ~de biztos, ha mindig nemet mondanék neki. Akkor biztos megunná és mást keresne.

- Miért lenne? Ketten vagytok ebben a kapcsolatban és figyelembe veszi, te mit akarsz.

- Te mindig a lelkemre tudsz beszélni.

- Akkor most azt sugallom mennyünk haza. Éhen halok!

James szó nélkül beindította a kocsit és elindultunk haza. Félek, ha haza érek Kendalla. Össze találkozom és majd a válasszal fog kínozni.  Nem akarok, hogy most így legyen vége mindennek. Ahogy megálltunk a felhajtón és kiszálltam lassan sétáltam a bejárat felé. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót és léptem be az előszobába. Csönd volt és csak Carlos aludt a kanapén kidőlve. A szobámba menete csak azért imádkoztam, hogy ne fussak össze Kendalla és szerencsémre nem történt ilyen dolog pedig itthon van. Hallom, ahogy a szobájából kiszűrődik a zene. Biztos zaklatott és mérges rám. Talán tényleg beszélnem kéne vele és elmondani, hogy miért nem akarom ezt. De félek. Félek, attól mit mond majd nekem. De megérdemel ennyit. Nagy levegőt vettem és a saját szobám helyet Kendall-hoz mentem. A kopogásra semmit nem reagált ezért benyitottam. Az ajtónak háttal az ágyon ülve nézet ki az ablakon.

- Szia! Beszélhetünk? ~ Meglepődve és kicsit szomorkás hangulattal fordult felém.

- Nem kell semmit mondanod! Nagy barom voltam, hogy egyáltalán feltettem a kérdést neked.

- Nem a kérdéssel van a baj!

- Akkor velem? Valami baj van velem? Szólj és megoldjuk! Megváltozom, csak kérlek, nem emiatt vesszünk össze! Ismét! Elegem van abból, hogy veszekszünk. ~ Leültem az ágy másik oldalára és oda fordultam hozzá.

- Kendall! Nem veled van a baj. Szándékomba sem áll, hogy valamit is változtassak rajtad, vagy ami köztünk van. Én csak nem érzem még úgy, hogy össze kéne kötnünk az életünket. Én még erre nem állok készen. És félek is!

- De mitől? Mi az, ami ennyire megrémít ezzel kapcsolatban?  ~ Közelebb ült és megfogta a kezemet.

- Attól hogy olyanok leszünk, mint a szüleim. Nem akarok 20 év múlva arra ébredni, hogy egyedül vagyok, mert a sok gond szétválasztott minket. Akarok családot és esküvőt is, de akkor, majd ha már biztosak leszünk minden döntésünkben. Egyáltalán hogy jött ez az ötlet a tökfejedbe?

- Mert rádöbbentem arra, hogy te vagy az, akit szeretek és akarok. Melletted akarok ébredni életem végéig. Ezért nem vettem figyelembe azt, hogy te nem állhatsz még készen erre. De most hivatalosan is visszaszívom a kérdést, a gyűrűt meg inkább kidobom.

- Nem kell kidobni! Csak arra kérlek, legalább addig szüneteltessük, ezt még nem vagyunk biztosak a dolgokban.

- De nincs szívem így megtartani. Csak arra emlékeztet, hogy kikosaraztál engem.

- Ne így fogd fel! Inkább úgy hogy időt adtam arra, hogy rájöjj, arra milyen undok dög vagyok. Kibírhatatlan tudok lenni és ezt te is tudod! Egyszer ezt mondom holnap meg mást fogok!

- Akkor holnap tegyem fel a kérdést?

- Ha össze akarsz velem kapni, akkor csináld csak! Kiadom rögtön az utadat! ~ Biztos meg teszem, ha ezzel akar idegesíteni.

- Jó megértettem! Akkor élünk, mint hal a vízben.

- És ha biztos leszek abban, hogy nem végződik, majd semmi rosszul akkor megkapod a válaszodat is. De a gyűrűdet megtartom amolyan fogadalom gyűrűnek addig, ha már kiakarod dobni. De csak akkor, ha hagyod.

- Veled nem merek veszekedni! Mindig te nyersz!

- Pontosan!

Nem akarok vele veszekedni ezen, mert még nem is érzem, úgy hogy ennek eljött az ideje. A szüleim ki is akadnának, ha meg tudnák!